A teljesítményfokozás THC segítségével is lehetséges!
Kender és sport: A teljesítményfokozás THC segítségével is lehetséges!
Bár elsőre talán furcsának tűnhet, hogy egy kontextusban említjük a kettőt, ám a kender és sport, a teljesítményfokozás THC segítségével nem is áll olyan messze egymástól. Mint az ismeretes, rengeteg hatalmasat durranó botrány volt a doppingszerek tekintetében az élsportolók világában. Világsztárok, olimpikonok váltak trónfosztottá, írták ki magukat a sporttörténelemből. Olykor egészen bagatellnek tűnő szerek használata miatt.
Ugyanakkor ma már közel sem annyira egyértelmű a tiltott szerek listája, így nem árt egy kicsit felülvizsgálni, hogy mit és mivel használunk, illetve nem használunk. Sőt, ha pusztán az örömért sportolunk, akkor pedig aztán bátran fokozhatjuk a saját teljesítményünket, illetve emelhetjük az élmény intenzitását.

Ahol kapcsolódik a kender és sport: a teljesítményfokozás THC segítségével valóban létezik?
Ahhoz, hogy valami felkerüljön a tiltott szerek listájára, három feltétel közül kettőnek kell “megfelelnie”: legyen teljesítményfokozó, valamint egészségkárosító hatása, illetve ellenkezzen a sport szellemiségével.
.jpg)
Éppen ebből a szempontból a kender egy nagyon érdekes “szer”, hiszen aki jól ismeri a kender jótékony hatásait, amirőlkorábban már írtunk a blogunkbanis, az biztosan nem fogja egészségkárosítónak titulálni. Számtalan áldásos hatása van, hiszen kutatások is bizonyítják, mekkora szerepet játszik a fájdalomcsillapításban, a gyulladáscsökkentésben, a szorongás oldásában és az alvási zavarok megszüntetésében.
Így aztán nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy a teljesítményfokozás mint olyan még akínálatunkban kapható CBD olajak alkalmazásávalsem elképzelhetetlen. Hiszen kinek ne lenne könnyebb úgy jól teljesítenie, hogy közben nem fáj az ízülete vagy egy korábbi sérülése, esetleg felszabadultabban és vidámabban áll hozzá a feladat teljesítéséhez.
Bár az imént a CBD olajakat említettük, fontos tudni, hogy akad olyan, amely semennyi THC-t nem tartalmaz, de még az is, amelyikben megtalálható a CBD pszichoaktív testvére, csupán annyit tartalmaz belőle, hogy fel tudja erősíteni a CBD kiemelkedően hasznos hatásait. Törvényileg szabályozott előírások mentén lehet előállítani a THC-t is tartalmazó CBD olajat, így semmilyen pchichózistól nem kell tartani a használata közben.
De mi a helyzet a klasszikus kenderrel?
Jogosan merül fel a kérdés, és egyelőre úgy tűnik, hogy csakis azok bukhatnak el a doppingteszten, akik masszívan használják a kendert, mivel az évek során egyre magasabbra húzták fel a döntési küszöböt. Az pedig, ha egy sportoló magánemberként szív el egy-egy spanglit a saját szabadidejében, azzal a doppingellenes szövetség egyáltalán nem foglalkozik.
Ezzel együtt nem ritka bizonyos show-elemeket tartalmazó sportokban, ahol egy óra alatt hatalmasat kell pörögni, ahol nagyon ébernek és gyorsnak kell lenni, hogy a mérkőzés előtt a résztvevők tekernek maguknak egyet, így stressz- és szorongásmentesen tudják kihozni magukból a maximumot!
.jpg)
Nem csupán sportolóknak!
Persze távolról se hidd azt, hogy csupán a sportolók privilégiuma lehet az, hogy jól teljesítsenek, hogy stressz és szorongás nélkül érjék el álmaikat. Így ha úgy érzed, neked is jól jönne egy kis plusz, akkor mindenképpennézz körül webáruházunk teljes kínálatában, hiszen számtalan opciót kínálunk arra, hogy minél nyugodtabb, boldogabb, energikusabb és stresszmentesebb legyél!
Vissza a bejegyzésekhez