Miért érdemes a Plagron műtrágyákat és adalékanyagokat választani?
Miért érdemes a Plagron műtrágyákat és adalékanyagokat választani?
Aki arra adja a fejét, hogy kannabiszt termeljen, annak bizony jó alaposan ki kell képeznie magát. Nem elég ugyanis a megfelelő eszközöket megválasztani, de még arra is hatalmas figyelmet kell fordítani, hogy milyen magot vagy palántát veszünk, hiszen céljainkhoz és termesztési körülményeinkhez kell illeszteni a választást. És persze gondolni kell a növény táplálására is, amelyet a Plagron műtrágyákkal és adalékanyagokkal kitűnően meg fogsz tudni oldani.
Jogosan merül fel benned a kérdés, hogy vajon mindig szüksége van-e a növénynek műtrágyára vagy adalékanyagra, ezért úgy gondoltuk, hogy mai blogbejegyzésünket ennek a témának szenteljük.
A hiánybetegségek hamar megjelenhetnek!
Mint azt te is tudod, a kender egy kifejezetten érzékeny növény, így ha a természtése során valami nem úgy történik, ahogy az neki a kedvére való, az szinte azonnal meglátszik a leveleken, majd később a virágokon is. Így amint elkezdesz a termesztéssel foglalkozni, nézz utána annak is, hogy milyen jeleket kell figyelembe venned. Ebben lesz a segítségedre a hiánybetegségekről szóló korábbi blogbejegyzésünk is. Ha elolvasod, látni fogod, jobb mindent elkövetni annak érdekében, hogy a növény megfelelő körülmények között fejlődjön.
Akadnak persze olyan fajták, amelyek nem igénylik a nagyon precíz és pontos törődést, de kiemelt figyelmet követelnek azok a növények, amelyek a gyorsan növő típushoz tartoznak. Ez talán nem véletlen, hiszen nekik sokkal rövidebb idő alatt kell nagy utat megtenniük a palánta kortól a virágzásig. Szintén érdemes odafigyelni a műtrágya és az adalékanyagok használatára azon kenderfajták esetében, amelyeket talajban vagy kókuszban termesztesz, valamint azokra, amelyek hidra- vagy aeroponikus célra lettek optimalizálva.
Ebből persze következik is a kérdés, hogy vajon mit használj? Jön a jól ismert információáradat és a nehéz döntés, hogy vajon melyikkel teszel jót a növényednek. Ha tovább olvasod cikkünket, akkor azzal a saját dolgodat fogod megkönnyíteni!
A Plagron műtrágyák és adalékanyagok egyedülállóak!
Úgy, ahogy a termesztés kezdetekor hangsúlyozzuk, hogy csak tiszta földbe kerüljön a kender, úgy a műtrágyákat és az adalékanyagokat is aszerint tanácsos megválasztani, hogy melyik mennyire tiszta és organikus.

A tápszereink és adalékanyagaink kínálatában számos neves márka képviselteti magát, köztük természetesen a Plagron is. Ez utóbbi igen jó brandet és kiváló minőséget képvisel, amelyet szavatol többek között az is, hogy saját laboratóriummal rendelkezik Hollandiában. Így az előállítás minden egyes szegmensét kontrollálni tudja, ezért a magas minőség mindenképpen garantált. Annál is inkább, mivel gondosan ügyelnek arra, hogy minden alapanyaguk kitűnő legyen, így a végeredmény sem lehet más.
.jpg)
Több mint húsz éves tapasztalatukat állíthatod a saját oldaladra, ha az általuk gyártott tápanyagokkal táplálod a kenderedet.
Választhatsz a gyökér fejlődését stimuláló, talajszerkezet-javító, pH-szabályozó szert, de szintén vásárolhatsz termőközeg javító készítményt is. Ez utóbbival a termőföld szerkezetében teremtheted meg az optimális egyensúlyt, így a növényed kitűnően tud fejlődni és virágozni. Sőt, olyan meglepő dolgot is a kosaradba rakhatsz, mint a denevérürülék, ami szintén a talaj minőségét hivatott fejleszteni.

Nincs olyan hiányállapot, amire a Plgaron ne tudna megoldást kínálni, ezért mindenképpen érdemes alaposan áttanulmányozni a széles termékpalettájukat.
Ne ess kétségbe!
Most biztosan azt gondolod, hogy fogalmad sincs, mit válassz! Keress fel minket bátran, és segítünk kiválasztani a növényed számára tökéletes Plagron terméket!
Vissza a bejegyzésekhez